Mustármag, húsz éve
Ha ma elsétálunk a békásmegyeri Mustármag Iskola előtt, bizony nem találunk, még egy piciny táblát sem, amely arról tájékoztatna, hogy ez a magocska húsz éve került termékeny talajba.
Pedig nem mindennapi erőfeszítésbe telt, mire hat év elteltével, 1997 őszén egyházi fenntartásba került az egyesített intézmény. Idén márciusban lesz (volt) húsz éve, hogy Óbuda-Békásmegyer Önkormányzata döntött, s engedélyezi a négy alsó tagozatos évfolyam indítását. Az országban az egyik első keresztény/keresztyén, azaz nem szocialista ideológiájú általános iskolát.
Évek óta próbálom összefoglalni a húsz esztendővel ezelőtt indított, és a későbbiekben igen ígéretesen bővülő kezdeményezés forgatókönyvét. Nehezen jönnek tollam hegyére a mondatok.
A mai, majdnem azonos nevű - egyházi kezelésű - iskola és óvoda teljesen eltér a kezdeményezők pedagógia irányától, és az akkori vezetési struktúrától. A személyi állomány is átalakult. A tantestület lecserélődött. Az iskola honlapja néhány mondatban azért utal az elődökre.
„A Mustármag Ökumenikus Keresztény Iskolát és Óvodát az 1989 tavaszán alakult Keresztény Iskolabizottság hozta létre. Az iskolabizottság tagjai vállalták, hogy világnézetileg elkötelezett oktatási-nevelési intézményt hoznak létre a III. kerületben. 1990 őszén működni kezdett az Ezüsthegy úton a Mustármag Óvoda; 1991 szeptemberében négy évfolyamon 8 osztállyal elindult az iskola alsó tagozata a Víziorgona u. 1. sz. épületben; 1992 szeptemberében elindult a felső tagozat a Templom u. 5. sz. épületben. 1994-ben kezdődött a gimnáziumi képzés.”
Mivel történetünk adalék az 1989/90-es rendszerváltás áttekintéséhez is, nézzük azért ezt részletesebben!
Az akkori társadalmi vitát, az aláírásgyűjtéssel járó fárasztó munkát és mindennemű szervezési feladatot óbudai keresztény/keresztyén polgárok vitték végig, még az elvtársi rendszerben. Ezzel, abban a forrongó időben, magukra véve annak terhét, hogy egy esetleges visszarendeződés esetén talaj nélküli tanárokká, értelmiségiekké válhatnak.
A polgári iskolai kezdeményezések beindulása, elfogadása és kiteljesedése után a szocializmus évei alatt megfélemlített és sarokba szorított egyházak jószerivel csak a 90-es évek első harmadának végén léphettek fel egy erőteljesebb iskolaalapítási szándékkal. Akkora már „tiszta volt a terep”. A profán, első fecskék pedig, akik a rendszerváltás hajnalától küzdöttek a vallás- és szólásszabadság eszméiért, azok tettei lassan feledésbe merülnek.
Földrajzilag, a teljesség igénye nélkül, Budapesten és környékén létrejövő kezdeményezések 1989-ben a következők:
Ökumenikus Iskola, Pesthidegkút, Békásmegyer, Fót, Monor, Pestszentlőrinc. Később, már kifejezetten egyházi indíttatású Rákoskeresztúr, Angyalföld, Albertfalva, I. kerület.
A hidegkúti, fóti, békásmegyeri, pestszentlőrinci és keresztúri, valóban kifejezetten polgári kezdeményezés volt, annak hosszadalmas kerületi Tanács VB-s, majd az önkormányzati választások után, Polgármesteri Hivatali vitatásával és egyeztetéseivel, zajos és túlfűtött szülői értekezleteivel.
1991-ben összejöttünk igazgatók a Pesthidegkúti iskola igazgatónőjének lakásán, s megegyeztünk néhány közösen megvalósítandó teendőben. Hangsúlyoznám, teljesen függetlenül a hivatalos egyházi irányítástól.
Közös ökumenikus rendezvények, tanári továbbképzések és diák tanulmányi versenyek szervezése indult el ezután. Nagy mennyiségű fénykép készült a remek összejövetelekről. Érdemes lenne valahol ezeket publikálni.
Személyes emlékem, hogy különös figyelmet fordítottak az igazgatók arra, nehogy valamelyik iskola kimaradjon a körforgásból. És arra is, hogy mindenütt minden iskola képviselje magát. Szívet-lelket melengető délelőttökön, s délutánokon találkozott ott tanár, diák és szülő. Örömmel idézem fel a hidegkúti ökumenikus találkozót, ahol protestánsok elmélkedtek, a pestszentlőrinci matematika, a békásmegyeri rajz versenyeket, a fóti szavaló versenyeket, s a többi fent említett iskolákban zajlódó teljesen a tanári kar és a szülői közösség általi szervezéseket. Ez volt a magyar vallásos oktatás polgári forradalma.
Az iskolák különböző adottságokkal rendelkeztek. Fenntartói szempontból például megjelent nemcsak az alapítványi, egyesületi, hanem az önkormányzati irányítású iskolaformáció is. A kilencvenes évek derekára azonban szinte kivétel nélkül átkerültek egyházi irányítása alá. Ezt kötelezővé is tették az akkor megjelent törvényi szabályozások.
A teljes átalakulás igazából sajnálatos, mert az oktatás valóban sokszínű, szabad és a szülők által kellően felügyelhető volt. Az óvodák, mert azokról sem szabad megfeledkezni, és iskolák mellett iskolaszékek működtek. Valós tartalommal és formával.
